A véndiákok egy lelkes csoportja meghallotta a hívást, és elhatározta, hogy önkéntes munkával, anyagi támogatással rendbe hozza ezt a "kedves" helyet. Februárban kezdődött az akció: takarítás, kerítésrendezés stb. Folytatni szeretnénk: füvesítés, faültetés, a lelátó felújítása. Szükségünk van a segítségedre! Legyen az önkéntes munka, anyagi vagy más természetű támogatás.
Hajlamosak vagyunk mindig panaszkodni, áthárítani a felelősséget, kritizálni. Ehhez csak akkor van erkölcsi jogunk, ha a magunk részéről elvégeztük azt a keveset bár, ami tőlünk telik. Állj a tenni akarók sorába, az élni akarók közé, ápold az örökségedet, amit a Bethlen Kollégium hagyott rád!
Ne habozz, vedd fel a kapcsolatot az alább megjelölt véndiákokkal, szervezőkkel! Tapasztald meg, milyen jó segíteni, jót cselekedni! Mentsük meg együtt a Tornakertet! (Turzai Melánia, aligazgatónő)
Volt ez a körlevél, melyre nagyon sok segítőkész véndiák pozitív visszajelzést adott, de a tornakert felújítási alapkövét azon a kerekasztal megbeszélésen tettük le, amelyet a kollégium igazgatói szobájában tartottunk meg 2009 decemberében. Kelemen Csaba véndiák kezdeményezésére sikerült véndiákok, tornatanárok igazgatók és lelkes támogatók jelenlétében a tornakert-felújítási akciót megbeszélni, beindítani. A pályázatokban is leírt, és több ízben leadott tornakerti sportlétesítmény-koncepció egy multifunkcionális sportbázis kialakítását irányozta elő: sportpályákkal, és atlétikai pályákkal kibővítve.
Sok mindenről szó esett, terveztünk és terveket szőttünk, de kezdésnek egy tornakert rendezést és takarítást szerveztünk. A megbeszélt időpontban sikerült összegyűlni, és fejszékkel, láncfűrésszel, baltákkal meg takarító eszközökkel felszerelve kerítést javítottunk és takarítottunk. Másik két alkalommal a lelátókat sikerült kijavítani, újrabetonozni, számos ülőhelyet létrehozni. A játéktér füvesítésre szorulna, de szükség lenne több ülőhely kialakítására, vagy akár a kispálya rendbetételére, bitumozására. Mindezek a beruházások óriási erőfeszítéseket igényelnek, de reméljük, hogy helyi kezdeményezéseink nem maradnak visszhang nélkül, és ha többen tudomást szereznek terveinkről, mellénk csatlakoznak, és támogatni fognak.
Köszönjük minden adakozónak a támogatást, a véndiákoknak, diákoknak és minden munkatársunknak a segítséget és az együttműködést.
A testnevelés és a sport hozzájárul ahhoz, hogy a diákok megbecsüljék társaik teljesítményét, motorikusan képzetté váljanak és legyen a rendszeres fizikai aktivitás magatartásuk része.
FELHÍVÁS A TORNAKERTI RENDEZÉSI VALAMINT SZÉPÍTÉSI AKCIÓRA !
Kelemen Csaba lelkes és segítőkész véndiákunk kezdeményezésére a tornakert felújítását és egyben korszerűsítését megcélzó program 2009-2010-es tanévre tervezett munkálatait sikerült véghezvinni.
A 2010-2011-es tanévben is folytatni szeretnénk a tornakerti munkálatokat, kibővítve egy új, távolugráshoz szükséges ugrógödör és futósáv létrehozásával.
Amennyiben a tornakerti füvesítésére nem sikerül a szükséges pénzalapokat előteremteni, a tornacsarnok melletti teret szeretnénk felújítani kevesebb anyagi hozzájárulással és kevesebb munkaerővel.
Köszönjük még egyszer minden adakozónak a tavalyi támogatást, a véndiákoknak, diákoknak és minden munkatársunknak a segítséget és az együttműködést, és reméljük, hogy ennek a felhívásnak is pozitív visszhangja lesz.
Ne habozz, vedd fel a kapcsolatot az alább megjelölt véndiákokkal, szervezőkkel!
Tapasztald meg, milyen jó segíteni, jót cselekedni!
Kelemen Csaba - 0752-318727
Kerekes Ferenc - 0722-618568
Bethlen Kollégium titkársága - 0258-861947
e-mail: kerekesferi@yahoo.com
ASOCIA?IA SPORTIVA BGK AIUD/BGK DIÁK SPORTEGYESÜLET
Aiud 515200, str. Gheorghe Doja, nr.1, Jud. Alba
Codul de înregistrare fiscala (CIF)/Adószám: 33792411
din data de 12.11. 2014 Seria A Nr. 1095101
CONT IBAN/ Bankszámla RO53RZBR0000 0600 1744 5180
deschis la RAIFFEISEN BANK Aiud